2008. január 24., csütörtök

4. nap (csütörtök)

Reggel 5-kor felkeltem és ettem egy pár falatot, hogy időben ki tudjak menni futni. Mikor 7 körül felkeltem, olyan rossz volt a gyomrom, hogy gyorsan letettem a futásról. Elmentem és óvatosan próbáltam reggelizni egy kicsit. Ezután olyan nyomott voltam, hogy csak 10 után tudtam kimenni tekerni (valószínű, hogy az utazás előtti stressz és kevés pihenés most jön ki rajtam, de gyorsan kiheverem "remélem"). Végül a terveknek megfelelően kicsit több mint 3 óra 30 percet tekertem, de a második fele nem esett jól, nem vagyok még hozzászokva a könyökléshez! (Sajnos megint 3-4 millimétert becsúszott a nyeregcső, pedig már nagyon sok mindent megpróbáltam, de lehet, hogy így a jó, és ez csak egy égi jel. Azért megpróbálom megoldani.) Közvetlenül utána futottam egy laza 45 percet, de még ez sem az igazi, de hát azért vagyok itt, hogy ezen javítsak.
Délután nagyon álmos voltam, azért nagy nehezen elindultam úszni. Közben minden utamba eső helyen az interface és a laptop összekötésére alkalmas vezetéket kerestem (mert indulás előtt derült ki, hogy az új laptopon nincs olyan bemenet, mint az interface), de sajnos sikertelenül. Miután odaértem az uszodába, beigazolódott amire számítottam, edzések voltak a helyieknek. Én nem veszítettem lendületemből mivel előző években már sokat úsztam a kisebbik medencében. Beugrottam és majdnem meghaltam. Az eddigiekhez képest, olyan hideg volt a víz, hogy tempósan úsztam 700 méter folyamatosat, majd zsibbadó végtagokkal másztam ki a medencéből. Pedig az úszás a várakozásokkal ellentétben jól esett, de nem bírtam tovább. A holnapi terveket az úszás kövére fogom építeni.
Hazafelé menet is kerestem még a vezetéket, közben a táskámról leesett a bringás szemüvegem és egyből átment rajta 2-3 autó!!!! Nem lett különösebb baja, nagyon jól tűrte, csak kicsit csálé lett. Nem mehet minden zökkenőmentesen.
Most gyorsan vacsora, internet a szomszédos Vista Oasis portáján és pihenés, mert össze kell szednem magam a holnapi napra.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szevasz Joci!

Amint olvasom eléggé érdekesen alakulnak a napjaid, remélem most már jobb, és az edzés is jobban megy. A szemüveg ügyében meg gondolj az egyedi stílusra, biztos díjazzák majd egy versenyen.
Fel a fejjel, és kitartás. Ott legalább melegebb van, mint minálunk.
Üdv
Borsos Attila