2007. október 10., szerda

Szerda - 6. nap

Végre nyugodtan aludtam, egész sokat. Reggeliztünk és 10 körül Erikával elindultunk bringázni egy jóleső két órát, utána pedig futottam egy laza tíz kilit. Egész jól vagyok, még érzem a CH stop hatását, de lekopogom, jól ment ma. Ebédre átmentünk Lucával Józsiékhoz, ettünk jó kis tésztát sajtos húsos feltéttel, meg sok-sok gyümölcsöt. Utána Luca lenézett ide a kisboltba, de nem talált olyat, amiből mondjuk egy jó kis rakott krumplit lehetne csinálni. Aztán Erikával és Lucával lementünk a partra, úsztunk egy fél órát. És átúsztunk a katamarán alatt!!! Levezetésként beültünk a melegvízbe és mire visszaértünk Fatima már készítette a rizottót rákkal és párolt zöldséggel. István ígérete szerint jól legyúrta a lábamat. Aztán vacsi után eléggé elbágyadtunk, ma azért rendesen sütött a nap, ahogy kell.

Nagyon örülünk a hozzászólásoknak. Jól esik, hogy így bíznak bennünk. Azért jóslatokba nem mernék bocsátkozni. Már csak 2 nap van, elkezdődött a központban a nyüzsgés, néha arra gondolok, hogy jobb lenne csak a rajtra odamenni egy-egy versenyre. Ilyenkor már nem érzek semmit, csak kezdődjön, legyünk túl rajta...!
Józsi
Wednesday

Finally I had a good, long sleep. We had breakfast, and then I went for an easy two hours bike with Era (Csomor Erika), after that I did a ten km easy run as well. I feel pretty good but still feel the carbon hydrate stop. We went to the beach with Luca (girlfriend of mine) and Era (Csomor Erika) and had a half an hour swim. After then we had a hot bath for resting. We had risotto for dinner (Fatima made it). Then we got really tired as the sun was shining all day.
Thanks the comments. It feels really good, that a lot of people trust and care of me. There’s only two days left, sometimes I think that would be good if I could go to the race right before its start. At that point I don’t feel anything, just want to start…
Jozsi

11 megjegyzés:

PappG írta...

Olvsunk es nagyon DRUKKOLUNK!

Papp Csalad
(Gyor)

Marika írta...

Kedves Józsi!
Mosonmagyaróváron is örömmel és kíváncsian olvassuk a blogon megjelenő híradásokat. Gézához hasonlóan mi is alig várjuk a következő napot, hogy hírt kapjunk, mi is történik a verseny előtt, a felkészülés során.Nagyon jó ötlet ez a tájékoztatás.
Izgatottan várjuk a verseny napját, természetesen végig követjük az eseményeket és távolról nagyon erősen fogunk drukkolni.Sok sikert, jó erőnlétet és a lehető legkedvezőbb időjárást kívánjuk mindnyájuknak!
Az óvári triatlonisták és családjaik

Gergő írta...

Sziasztok, Szia Józsi!

Nagyon jó dolog ez a blog, nagyon sok jó dolgot írsz...
Még két nem egész nap és rajtoltok...
Ezúton szeretnék Nektek nagyon - nagyon sok sikert, kitartást, erőt kívánni!
Hajrá MAGYAROK!

Gergő

zoli írta...

Hello Majorka,

én csak annyit szeretnék tanácsolni,hogy mentálisan is higgadt és összeszedett próbálj maradni az utlosó napokban is, ami biztosan nem mindig könnyű abban a környezetben.
Fizikálisan biztosan max felkészült vagy.
Remélem a fentiekebn mi ist tudunk valamelyest segíteni azzal, hogy szurkolunk...

Hajrá Majorka!

Farkas Zoliék
UK

Attila írta...

Hali! Lőrinczy Veronika vagyok Abonyból. Sok szeretettel szurkolunk és a www.miabonyunk.hu olvasói nevében: HAJRÁ !!! Ezen a honlapon is nyomon követjük a verseny történésiet.

veroniq írta...

Sziasztok! Lőrinczy Veronika vagyok Abonyból és sok szeretettel szurkolunk a www.miabonyunk.hu olvasói nevében, ahol naponta nyomon követjük a verseny fejleményeit. HAJRÁÁÁÁÁ

trivili írta...

helló Józsi!

egyszerűen csak HAJRÁ MAGYAROK!!!!!

üdv mindenkinek Vili

kis boszi írta...

Sziasztok!
Lukács Tünde vagyok Inárcsról. Egy kis vidéki sportegyesület (Dabasi SZSE) tagjaként nagyon-nagyon szorítok a hétvégi verseny résztvevőinek, de kiemelten a magyar versenyzőknek. A neten igyekszem az élő közvetítést nézni, remélem ott láthatóak lesztek majd időnként. Kívánok nektek sikeres versenyzést és nagyon kedvező időjárást. :)DRUKKOLOK nektek többed magammal!!!

Tünde

zita írta...

Szia Majorka!

Tudd,hogy nagyon sokan szurkolunk neked!!Kemény vagy,én ezt csak tudom...Biztosan minden rendben lesz!Nagyon jó a blog egy picit olyan mintha mi is ott lennénk.
Bízz magadban!!

Lacus írta...

Joe,
hat csak drakula a blogodhoz, frissitsetek csak surun, hogy hadd lassa orszag-vilag hogy vannak kicsiny hazankban olyan vasemberek, akik idot, energiat, izzadsagot s tejsavat nem kimelve, kitarto munkaval, szorgalommal s hatalmas fegyelemmel elaraszolgattak a VILAGBAJNOKSAG-ig!!!!!! A VILAGBAJNOKSAG-ig!!!!! Remeljuk szamodra is annyi mindennyt jelent mint annak a (sajnos me'g) kicsiny magnak, akik Abonybol, Gyorbol, Mosonbol, Milanobol meg meg ki is tudja honnan CSAK NEKED SZURKOLNAK!!!! Stadler ide, Sultan oda, NEKUNK TE VAGY A BAJNOK!!! ...aranyos '94-es pecsi megfogalmazasban...: KÜÜÜGGGYEEEEED!!! Laci

Névtelen írta...

miert ne:)