2007. október 12., péntek

Péntek - 8. nap






Íme, elkészült!
Most indulok kipróbálni.
(9:57)









Nagyon köszönöm a szurkolást mindenkinek! Nagyon jól esnek a bíztató szavak!


Verseny indul: 13-án szombaton 18:45 (magyar idő szerint). http://www.ironman.com/worldchampionship

Rajtszámok:
118 Csomor Erika
1629 Kovács Fatima
94 Major József
(a neten majd rajtszám szerint is lehet követni az eseményeket)


Ma átmozgató bringán extrául fújt a szél, legalább tudjuk mire számítsunk! Utána kocogtam egy 15 percet, úgy nem tengett bennem az erő, de nem is most kell, majd holnap.
Egykor indultunk be depózni, két kocsival mentünk így kényelmesen elfértünk. Pont a legtökéletesebb időpontban értünk oda, mert az első roham már lement (1-800-ig), viszont a többiek még nem jöttek, így kb. 20 perc alatt megvoltunk. Végülis a sótablettákat felragasztgattam a kormány alá, ha nem éri víz, akkor megmaradnak. A bringás és futózsákokat végleg be kellett adni, holnap majd be kell könyörögnöm még egy tubus gélt (gondoltam elviszem magammal futásra). Már majd' az összes profinak bent volt a bringája. Michellie Jones vígan pózolt a kameráknak, fényképeszkedett. Láttuk a Llanos testvéreket és Jalabert is nem sokkal utánunk tette be a bringáját.

Depózás után még egy órát elvoltunk (elég kellemetlenül szorult a nap, nyomott volt a levegő), aztán indultunk haza vacsizni. Lányok még gyorsan vettek maguknak egyenfelsőt (nem direkt), csak kitalálták, hogy mégsem indulnak egybemezben. A vacsora ezúttal Süle Józsiéknál volt, Süni isteni pennét csinált nekünk. Tényleg nagyon ízlett, ettől fog mindenkinek jól menni a verseny!


Most már itthon az utolsó simításokat végzem, készülődök. Holnap 3 körül kelünk, négy körül indulunk. Jó korán kint leszünk, de így legalább lesz idő mindenre. Lassan fekszünk le, most igazán nem érzek semmit, majd holnap versenyen minden kiderül.


Mindenkinek további szép napot kívánok! Nekem jó éjszakát!


Józsi
Friday

There was a huge wind, at least I know what to expect. Then I ran 15 min, I wasn’t too strong, but doesn’t matter as I have to be good tomorrow.
We went to check in at around one o’clock at the best time as the most people have finished by then. So I attached the salt tablets to the bottom of the handlebar, hope it’s not going to rain. The run and bike gear had to be given, so tomorrow I can only put my jelly in. All the best professional athletes have been checked in. We have seen the Llanos siblings and Jalaber as well.
After an hour we went home and had dinner. After that I did the last preparations, start to get ready for the race. Tomorrow we’re going to get up at 3 o’clock and leave at about 4. So I’m going to have time for everything. I have to go to bed very soon, I don’t feel anything at all, I’ll se tomorrow at the race.

Have a good day for everyone. And good night for me!
Jozsi

4 megjegyzés:

Unknown írta...

nagyon szupi a bringa!
puszi

BorbaratEva írta...

Hajrá Majorka!!!!! Hajrá Magyarok!

trivili írta...

GRATULÁLOK MAJORKA!
Józsika ez nagyon szuper!
Az én tippem is 2-essel kezdődőtt!

GRATULÁLOk ERA!
Újra lesz magyar a pódiumon!

GRATULÁLOK FATI!
Túlélted! :-)))

Mindenkinek jó pihenést(Adaméknak is)! Az igazi Hawaii most kezdődik!
Élvezzétek az óceán hullámait,a szines halakat,teknősőket, a vulkánt....

Üdv. Vili

Unknown írta...

Gratulálok!
Ez nagyon jó volt.Nem rossz előjelek ahhoz képest,hogy "csak" ismerkedtél Hawaiival.
Gratulálok a lányoknak is!
Ja és a segítőknek!

Jó pihenést

Bertold