2007. október 6., szombat

Szombat - 2. nap

A reggelt 4 óra bringával kezdtem. Innen az apartmanból rögtön kivezet az út a bringapályára, körülbelül 1 kilométer. Az elején Ádám is jött velem, aztán egy idő után elváltak útjaink. Egész jól esett a bringa, nem siettem, így sem ért utol engem senki. Rengetegen edzenek kint az úton. Bár megy a forgalom, a bringásoknak van egy nagyon széles sáv az út szélén, ahol zavartalanul tekerhetnek. Néha jött egy-egy nagyobb széllökés, az nem volt kellemes, de ahhoz képest, hogy dél körül fejeztem be, a meleggel nem volt különösebb problémám.


Mikor odafelé tekertem Norman Stadlert láttam kónuszon nyomta fölfelé, mögötte vicsorítva Jan Raphael jött, már kezdett leszakadozni. Egy pillanatra megfordult a fejembe, hogy rájukfordulok, megnézem mit bírnak... :) , á majd a versenyen kiderül...!


Mikor visszafelé jöttem, akkor meg Natasha Badman jött éppen velem szembe...


A bringa után kimentem futni egy órát, nem esett rosszul, csak már kezdett igen meleg lenni.


Közben Lucáék bementek Konára vásárolni, egy körül jöttek meg, akkor már Era és Fatima is visszajöttek az edzésből. Többiek barna rizst ettek, én meg kerestem valami szénhidrát menteset !!!


Délután mind (a versenyzők) együtt mentünk úszni, én egy laza fél órát úsztam, teknőcöztem... Szó szerint! Ma rengeteg óriás teknős volt a part közelében, mi is láttunk párat. Közben Erikával gyakoroltuk a rajtot (persze mindig én győztem ;) ).


Úszás után beültünk kicsit a melegvízbe. Az apartman-komplexumhoz tartozik egy kis medence, plusz egy kis melegvizes blokk. Nagyon hangulatos. Aztán már én mondtam, hogy menjünk, mielőtt tisztára kiszívná az erőnket.


Este nekiláttunk vacsit főzni. Süni már előre bepácolta a csirkemell darabokat, kivettük a rákot a mélyhűtőből, mi meg szorgosan szeltük a zöldségeket. Mondanom sem kell, hogy milyen jó volt ismét együtt enni a többiekkel, úgy hogy ugyanazt ehettem, mint ők. Leszámítva, hogy desszertnek mindenki tömte magába az ananászt...


Hát nagyjából így telnek a napjaim, egyre közeledik a verseny, mennek a találgatások. Jó érzés, hogy sokan bíznak bennem, az edzőm is megmondta: jó formában vagyok!




Józsi
Saturday

I started the day with a four hours bike riding. I started it with Adam then I continued it alone. It was pretty good, didn’t go hard at all, and nobody passed me. A lot of athletes are training on the roads. Although the traffic is big, there’s an isolated lane for the athletes. Sometimes couple of big winds hit me, that wasn’t pleasant at all, but at least I didn’t have problems with the heat.
The way there I saw Norman Stadler and Jan Raphael, who just dropped down from Norman. I was going to turn back and try to go with them, but then I thought I’ll see on the race.
In the afternoon we went to swim together…and I saw a lot of turtles. We were practicing the starts with Era (and of course I won al the timeJ) Afterwards we had a hot bath in the appartment. In the evening we cooked dinner together.
So I spend my days like as I’ve written. Good to know that a lot of people keep their fingers crossed for me. My coach said too: I’m in a good shape.
Jozsi

3 megjegyzés:

Unknown írta...

Miért, az ananászban sok szénhidrát
van? Mindjárt megnézem. puszi anya

Unknown írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Unknown írta...

Ananász (Ananas sativus)

Ananászfa termése, bogyótermés. Az egymás mellett növekedő termések összenőnek, terméscsoportot létrehozva ezzel.

100 g friss ananász 52 kcal energiát, 12 g szénhidrátot és 1,4 g rostot tartalmaz. Szénhidrát tartalmát szőlőcukor, gyümölcscukor és szacharóz alkotja. Jó forrása a B1-vitaminnak. 86 %-a víz. Különleges alkotórésze a bromelin nevű fehérjebontó enzim, melyet elsősorban emésztést elősegítő gyógyszerek előállításához, és húsok puhításához használnak. A bromelin hő hatására bomlik, ezért csak a friss ananászban található.