2007. október 7., vasárnap

Vasárnap - 3. nap

Ma reggel futással kezdtem. Hajnali négykor nekiláttunk Istvánnal szalonnás tojást enni. Aztán fél nyolc körül elindultam 2 órát futni. Ahhoz képest, hogy a CH stop 3. napja, egész jó volt. Nem vágtáztam, figyeltem a pulzusomat, 130-140 között tartottam. Kulacsövvel mentem, de az utolsó 10 percben éreztem, hogy kezdek száradni, akkor feljebb is szökött kicsit. Találkoztam egy és negyed óránál Ádámmal kerékpáron, küzdött az elemekkel, de nyomta keményen. Azt vettem ki a gesztusaiból, hogy erősebb a szél, mint tegnap volt bringán. Mondjuk, engem is tologatott néha a korlát felé. Nem baj, holnap letesztelem a másik kerekemet. Tegnap '101-es felnivel mentem, majd meglátjuk, hogy megy az '50-essel. Bár a CH stop utolsó napján ... ?
Futás után lenyújtottam, pihengettem, eszegettem, többek között rákattantam a szárított marhahúsra. Csomor Era mutatta nekem a boltban, szénhidrát stop alatt pont jó. A többiek hosszas készülődés után elindultak Konára. Erikával ketten maradtunk az apartmanban. Jól eltelt az idő, késő délután pedig lementünk úszni. Körülbelül 45 percet úsztam, fél óra folyamatos gyors, 15 perc tenyérlap. Úgy látszik már kezdek gyengülni, mert néhány karcsapás után Erikát már nem láttam a habok között... Úszás után azzal hülyéskedtünk, hogy ki mer átúszni a katamarán alatt. Era többször nekiindult, aztán mégsem... Még szerencse, mert akkor mehettem volna utána.
Este már nagyon vártuk a többieket, mert unalmas volt nélkülük, meg hát éhesek is voltunk. Délután lementem a boltba virslit meg vizet venni, de a vacsi már hiányzott. Erika is tűkön ült, csipegetett ezt-azt mire végre befutottak. Hoztak egy csomó utánpótlást (kajában), neki álltunk vacsorát készíteni és néhány kiváló "kuktának" köszönhetően ripsz-ropsz kezdhettünk enni. Ismét csirkehusi volt párolt zöldséggel és friss salátával. Én már nagyon unom. Ha vége a CH stopnak, biztos, hogy 1 évig nem eszem salátát. A többiek mondták is, hogy ma már azért morcosabb vagyok, mint tegnap, tegnap előtt. Ma már az sem hatott meg, hogy szolidalitásból mindenki ugyanazt eszi. Sőt, rengeteg kritika ér a szénhidrát stoppal, meg az étkezéssel kapcsolatban, ami nem biztos, hogy erősít...! De már csak 1 nap!
Lucáék lent voltak a rajtnál, körülnéztek a központban. Végre bemerészkedett rendesen a vízbe, búvárkodott a többiekkel, erre egy hal belekapott a lábába. Nem komoly, de mókás, hogy, aki annyira fél, azt megérzik a halak?! Viszont Józsi is belenyúlt egy haluszonyba, neki vérzett is a keze. Nem veszélytelen ez a felszíni búvárkodás.
Holnap négy óra leürítő bringa, nem tudom, hogy fogom kibírni és a géppel sincs minden rendben. Csörög-zörög. Így a harmadik napon nem vagyok túl jó paszban, de azt hiszem ez érthető...
Józsi
Sunday

Today morning I started with running. At 4 am we had eggs with bacon, and then at 8 am I went for a run. Considering that it’s the third day of the carbon hydrate stop I feel pretty good. I took it easy and kept my heart rate between 130-140. After the running a relaxed, and ate some dries beef. Csomor Era showed it to me it is just good during the hydrate stop. The others went shopping, so I stayed with Erika in the apartment. In the end of the afternoon we went for a swim for 45 min; 30 min easy and 15 min with paddles. It seems that I’m getting weak as after couple of meters I didn’t see Erika.
In the evening we couldn’t wait for the others, because we were bored without them and of course very hungry. I’m sure when I finish the CH stop I’m not going to eat any salad. The others said that I look much grumpier today. A lot of people criticized the CH stop, which not sure that makes you stronger…But only one day left. Tomorrow 4 hours riding, don’t know how I’m going to survive it. I don’t feel 100%, but I think it’s alright at the third day.
Jozsi

4 megjegyzés:

panferik írta...

Hogy lehet ilyen korán futni?
Jó formát tartsd meg a versenyre..

Üdv

Unknown írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
zsofi írta...

Szia Józsi!!!!

egy régebbi beírásodra: Már hogy esett volna jól nekem a 80kili bringa amikor még szembeszélben az emelkedőn is 40-nel mentünk... de én nem nyöszörögtem. Egyenesen anyáztam... :)
Egyébként meg a jogász szakestre tudtommal nem csak a jogászokat engedik be... ja és ne "kényelmesedj el" annyira ott az apartmanba, ha visszajöttök továbbra is vár a jó kis koli, és "a jogászfolyosó" :)
A hátralévő napokra kitartást, fincsi az a szénhidrátstop egyszer én is csináltam majdnem belehaltam. de lelkileg melletted állunk és támogatunk ebben ha szakmailag nem is de emberileg...
Unalmasan telnek nélküled a reggeli úszások általában csak 2-3an vagyunk, sokat úszunk bólyával :)
Jó tudni, hogy mi van veletek, remélem jól fognak még telni a hátralévő napok, kitartás, mi nagyon szurkolunk nektek!!!
Zsófi (és a jogászfolyosó :))

csobal írta...

Szerintem rá kellett volna fordulni Normanékra..:)hátha ők ijedtek volna meg!