2008. február 17., vasárnap

28. nap (vasárnap)

Ahogy a többi héten is, ez a nap a pihenésé. Erre nagy szükségem is van, hiszen hiába volt ez a hetem lazább, összességében így is 40 órát edzettem, így jól esik végre egy kis aktív semmittevés.
A mosás, pakolászás, főzés mellett egy célt tűztem ki, hogy megpróbálom megoldani a polár program problémáját. Az első gond az volt mikor kiutaztam, hogy nem tudtam az interface-t összekötni a géppel. Luca jóvoltából ez megoldódott, de sajnos az adatokat így sem tudom felvinni és így elvesznek az elvégzett edzéseim, mivel mindig ki kell törölnöm, hogy a következő edzést mérni tudjam. Az az igazság, hogy az órám több mint tíz éves, de eddig rendesen működött és nem volt vele semmi problémám. Na mindegy, csak kicsit dühített a dolog, de jelenleg nem tudok mit tenni. Inkább arra koncentrálok, hogy kipihenjem magam és újult erővel tudjam elkezdeni a következő hetet.
A mai napom végén eljöttem internetezni, hogy tudjak írni pár sort. Most hogy Zoli is itt van, nagyon összehangoltan tudunk együtt dolgozni és nagy könnyebbség, hogy nem vagyok egyedül. Egyelőre ennyit, de ígérem, hogy jövő héten újabb edzésekről és élményekről számolok be.
Úgy tudom, hogy otthon most kicsit változatosabb volt az idő, de ettől függetlenül remélem, mindenki a tervei szerint tud készülni...

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szevasz Joe!

Jó olvasni, az edzésbeszámolódat, azért az sem rossz, hogy egy lazább héten is edzesz vagy 40 órát. Ha minden igaz, most már a Gézáék is megérkeztek. Nálunk az uszoda így majdnem kiürült, no meg a tornaterem is pang, azért ahogy bírjuk nyomjuk, tartjuk a frontot. Valahogy kibírjuk, hogy most nem tudsz velünk edzeni, de amikor hazajössz, kell egy jó kis beszámolót tartanod. Én még küzdök a térdemmel, remélem most már rendbe jön, mert utálom, hogy csak vegetálok. Legalább úszáson nem fáj, így azt nyomom kicsit jobban.
Kitartás, és jó közös edzéseket a Gézáékkal, és lassan a Luca is megérkezik.
Hajrá-hajrá.
Attila

Névtelen írta...

Vasárnap óta nincs fenn semmi a blog-on, azért titokban reméljük, hogy minden ok odakint! Láttam a képek is felkerültek. Itthon egyre jobb az idő, csak sajnos még nagyon korán sötétedik ami nem kedvez a meló melletti edzésnek. Minden jót!

Csaba

Névtelen írta...

Szia!
Jó olvasni,hogy mi van veled!!Keményen!!!Képzeld voltam tornán és a műtött kezem nem igazán örült a 60 kézenátfordulásnak:(sebaj lesz ez jobb!!Rendesen járok tornatermire,mint egyedüli képviselője a gyengébb nemnek ezt fontosnak tartom:)Kezd itthon is jó idő lenni,de nyilván enm annyira mint ott.
Edzél nagyon sokat és küldök egy kis plusz energiát!
Puszi:Zita